Üdvözöljük internet szolgáltatásunk oldalain!

Tisztelt Érdeklődő! Felhívjuk a figyelmét, hogy weboldalunk akadálymentes: egyszerű, folyó- vagy táblázatba rendezett szöveges oldalakból áll. Az egyszerű, szöveges menüt a bal oldalon találja.

Szolgáltatásunkat - hiánypótlóként - Mányon indítottuk 2005-ben.
Cégünk évtizedes informatikai tapasztalata és a környező települések önkormányzataival való jó kapcsolatunk lehetővé tette, hogy a hálózatunkat Mány után Csabdin, Bodméren, Óbarkon, Szomoron, Zsámbékon, Gyermelyen, Bicskén, Perbálon, Felcsúton valamint Száron és Újbarkon is kiépítsük. Olyan helyekre is eljutottunk, mint Alsó- és Felsőörs, Baboshegy, Vasztély, Somodorpuszta, Nagyegyháza és Tornyópuszta, ahol addig esély sem volt a szélessávú internetszolgáltatás igénybevételére.
Néhány év alatt szolgáltatásunk eljutott Tarjánba, Héregre, majd Budajenőre, Telkibe, Sóskútra, Herceghalomra és Biatorbágyra is.

Vállalkozásunkat hitelek nélkül építettük fel és nyereségesen üzemeltetjük, így a változó gazdasági körülmények között és erős piaci verseny mellett is stabil, hosszú távon megbízható partnerként tudjuk ügyfeleinket kiszolgálni.

Saját hálózati infrastruktúrával és szerverteremmel rendelkezünk, kiváló minőségű bérelt vonalakkal, hibatűrő módon csatlakozunk az internetre. A következő években saját tulajdonú távközlési létesítmények építése és újabb településeken való megjelenés a cél.

Szolgáltatásunk fontos jellemzője a személyes jelenlét: elérhető és segítőkész ügyfélszolgálatunk van, ellátási területünk bármely pontjára el tudunk jutni fél órán belül, így a "kötelező" hibaelhárítási időnél lényegesen gyorsabban reagálunk a felmerült problémákra. Ügyfeleinkkel való kapcsolatunk sok esetben túlmutat az ügyfél-szolgáltató viszonyon. 

Szolgáltatásunkról a bal oldali menüt használva tudhat meg további részleteket.